Jó itt lenni, jó a múltba tekinteni

„… a boldog erdő, az újjító víz, a kert melly a Halandók Paraditsoma, a ritka Plánták a Természet érzékeny Fiainak kintse és Pompája … a Nyúgalom, a Tsendesség … Maga legfőképpen ezeknek a Birtokossa” – írta Csokonai Vitéz Mihály támogatójának, Bek Pálnak, a kastély első birtokosának 1804 szeptemberében. A költő nem túlzott, valóban így van. Az ország keleti szélén fekvő kastély idillikus helyszín, a béke és a nyugalom szigete. Az épület és parkja a szépség és gazdagság harmóniáját sugározza az épített környezet és a természet tökéletes együttesében. Tisztelt Olvasó, látogasson el ide, ahol a nemesség értékei a jelenkor letisztultságával párosulnak. A múltidézés hangulata lépten, nyomon érzékelhető az alföld ezen romantikus helyszínén.

A tulajdonosok elhivatottak a kulturális és történeti jelentőségű ismeretterjesztés, valamint az igényes szórakozás helyszínének megteremtése iránt. Az ország keleti felén, egy hajdani nemesi család lakhelyéből rendezvényközpont valósul meg 2014-ben. A kastélyban szabadidő kellemes eltöltésére alkalmas helyiségeket alakítottak ki valamennyi korcsoport számára. Az épület termei igénybe vehetők gazdasági- (üzleti konferenciák, kiállítások), kulturális (előadóestek, hangversenyek) rendezvényekre éppen úgy, mint családi-, ifjúsági programokra, ünnepekre, nem utolsósorban esküvőkre egyaránt. Az egyik oldalszárnyban kiállítótermeket alakítottak ki helytörténeti kiállítás és kastélymúzeum számára. A park menthető fáit, cserjéit az elkövetkezendő évek során megifjítják, a kivágott odvas öreg fák helyére facsemetéket telepítenek. A kastély kert is kellemes időtöltésre nyújt idővel lehetőséget.
A honlap fontos funkciójának szánjuk a helyszín kétszáz éves történetének bemutatását. A tartalom folyamatosan teljesedik, amint a nagy múltú Degenfeld család magyar ágának emlékei feltárásával haladunk. Tájékoztatást kívánjuk nyújtani a kor szelleméről és hangulatáról, és a kastély tevékeny, az újra mindig nyitott főnemesi lakóinak példamutató életéről, arról az írásos és tárgyi emlékekről, amit a hajdanában itt élő földbirtokosok a jelenkor emberére hagytak.
Szeretnénk hinni, hogy elégedettséggel töltené el a néhai jó magyar hazafiakat, hogy egykori kényelmes lakhelyük ma emberek időtöltésének kellemes helyszínévé válik. Őszinte szívvel ajánljuk Önnek, látogasson el a téglási kastélyba, mi gondoskodunk arról, hogy jól érezze magát. Tapasztalja meg, jó itt lenni, jó a múltba tekinteni. Őrizze meg emlékezetében Tiszántúl legnagyobb kastélyának páratlan atmoszféráját és beszéljen kellemes élményeiről másoknak. Megtisztelő figyelmét, érdeklődését szívesen fogadjuk a jövőben is.

A tulajdonosi csoport nevében szívélyes üdvözlettel,
Miklóssy Máté